Bejelentés




Ingyenes Angol online nyelvtanfolyam kezdőknek és újrakezdőknek. Ráadásul most megkapod ajándékba A Hatékony Angol Tanulás Titkai tanulmányom.












Zsemlye Sándor



1970. 01. 10-én születtem, Budapesten. Zenei tanulmányaimat magánúton kezdtem 1986-ban a Vasutasok Zeneiskolájában, miközben tagja voltam a Satöbbi együttesnek.
1989-ben felvételt nyertem a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola jazz-tanszakára. 1992-ben végeztem, és sorkatonai szolgálatom alatt neveztem a Ki Mit Tud országos vetélkedőre, amit jazz-pop-rock kategóriában megnyertem. Ennek köszönhetően 1993-ban megjelent Mundo című albumom. Ekkor már számos jazz- és poplemezen játszottam közreműködőként. Állandó tagja voltam a Rock Színház zenekarának, megszűnéséig. Megalakítottam jazz-zenekaromat Just Friends néven, és az elkövetkezendő években számos zenekar tagja voltam, többek között: Fusio, Ferenczi György és a H.D., Tea, Kiru Gotta Humble, M.Á.K., Vasvári Pál zenekara, 9:30, Coolactive, Paco Sery, Dafina, Gerendás Péter és zenekara, Presser Gábor, Freestyle Chamber Orchestra.
Szeretek a stílusok között kirándulni. Zenei ízlésemet Charlie Parker, Cannonball Adderley ugyanúgy befolyásolta, mint David Sanborn és Gerald Albright (hosszú lenne a kedvencek listája). Mostanában az etno és a latin zene foglalkoztat. A mindennapi munkát a Határőrség Zenekara jelenti, ami tovább bővíti a zenei palettát. Büszke vagyok rá, hogy a német B&S cég Medusa szaxofonjainak hazai reklámembere vagyok!








Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!